Magyar Magyar English Roman Sved Italiano Deutche Russia

Spanyolország - EBRO


 

Milyen halakat foghatunk az Ebróban?
Az Ebró-folyó vitán felül az utóbbi évek legnépszerűbb külföldi horgászcélpontjává nőtte ki magát a magyar és más európai horgászok körében is. Nem ok nélkül. Pár évtizede néhány német horgász arasznyi harcsákat "telepítettek" a folyóba, melyik idővel hihetetlen módon elszaporodtak, köszönhetően az idilli körülményeknek.


Az Ebro folyóhoz még kontinensünk a legtávolibb részeiből is érkeznek turisták. Spanyolországban gyakorlatilag egész évben tart a horgászszezon, attól függően, éppen melyik régiót szeretnénk meglátogatni. Az Ebro óriási harcsáira tavasszal és ősszel a legjobb horgászni.

A súlyban kétszámjegyű hal már igazi horgászsikernek számít. Sokszor nagy türelmet, szerencsét, de mindenek előtt óriási szaktudást és kitartást igényel. A három számjegyű pedig már a horgász legnagyobb álmainak beteljesülését jelenti. De kifogása nem egyszerű dolog és van egy alapvető feltétele: egy olyan horgászhely megléte, ahol ilyen halak egyáltalán előfordulnak. A harcsa Európában az egyetlen édesvízi faj, amely könnyen átlépheti a 100 kg-os súlyhatárt, és rendszeresen horogvégre akadhat. E faj talán legjobb horgászvize Európában a spanyol Ebro-folyó és rajta található Caspe duzzasztógátja.


A harcsa állományát az Ebró folyón jelenleg 5 millió példányra becsülik! Az Adventure Fishing 8 különböző csomagot kínál a magyar horgászok számára, egy részét a varázslatos kis üdülőfaluba, Mequinenzába, ahol 3 folyó találkozik a duzzasztógát alatt, illetve a hangulatos középkori város, Caspe mellé, ahol az immár visszadúzzasztott állóvízen horgászhatunk hatalmas harcsákra, pontyokra és süllőkre. Általában 25-50 kg-os halakat szoktak akasztani, de időnként ennél nagyobbakat is. Természetesen ahhoz, hogy az Ebróból rendszeresen harcsát fogjunk, megfelelő módszereket kell alkalmazni; mindenek előtt speciális, igen erős szereléket. A bajszos halak legjobban a természetes csalira mozdulnak, vagy az ún. pelletre, de kitartásukért a tapasztalt pergetők jutalma sem marad el.



A Caspében és az Ebróban a másik elterjedt halfaj a ponty (több mint 30 millió egyed), amely egyébként a harcsák legfinomabb csemegéje is egyben. Érdekes módon a fő problémát a megfelelő méretű, 1-2 kilogrammos csalihalak kifogása jelenti – a horogra általában ennél nagyobb példányok akadnak. A pontyok szerelmeseit is 10 kiló feletti halak várják. Igen nagy számban előfordul még a süllő, nem ritkák az 5-6 kilogrammos példányok sem, valamint a fekete sügér átlagosan 1-3 kilós súlyban, ez a halfaj egyébként a harcsa legkedveltebb ínyenc falatja.
 

 
Szezonok, mikorra tervezzük a túrát?
Harcsára egész évben horgászhatunk, de a legjobb fogás a május és október közötti hónapokban várható. Pontyra egész évben sikeresen horgászhatunk, süllőre szintén, talán a meleg, nyári hónapokat leszámítva. Mindent egybevetve leginkább az április-november közötti időszak a legnépszerűbb, sokszor már hónapokkal előre betelnek a jó helyek. Sokan járnak viszont a téli időszakban az Ebrohoz, elsősorban pontyozni és süllőzni, ekkor fantasztikus árengedmények várják az idelátogató horgászokat. 
 
Hogyan utazzunk? 
Utazhatunk saját gépkocsival és repülővel is. Ha a vezetést választjuk, a távolság Budapesttől körülbelül 2100 km. Budapestről a Ryanair és a Wizzair is indít közvetlen járatokat Barcelonába, ha időben foglalunk, már 25-30 ezer Ft-ért vásárolhatunk retúrjegyet illetékekkel. A barcelonai repülőtértől 200 km-re található Mequinenza, kérésre tudunk transzfert is biztosítani, de legcélszerűbb autót bérelni a repülőtéren, melyben irodánk természetesen segítséget nyújt. Caspe további 40 kilométerre található a felső tározó mentén.
 
A horgászfelszerelésről, módszerekről
A horgásztanyán komplett, az Ebró-folyóra alkalmas felszerelés bérelhető, ettől függetlenül nem árt, ha hozzunk magunkkal is bizonyos dolgokat. Ha bármit otthon hagytunk, a helyszínen megfizethető áron megvásárolhatjuk, vagy kibérelhetjük. Etetőanyag, pellet a helyszínen vásárolható partnerünknél, 25 kg-os pellett 60 euróba, 40 kg-os kukorica pedig 30 euróba kerül. Harcsára, pontyra bevált módszer a pellettel történő horgászat, süllőre leginkább gumihallal pergetnek.

 

A horgászrendről

A horgásztábor kizárólag sporthorgász vendégeket fogad, akik a helyi szabályok betartása mellett, sporthorgászatot űznek. Harcsára, pontyra catch & release szabályok érvényesek, süllőt saját fogyasztásra meg lehet tartani. Az élőhalas horgászat tiltott, akit ennek ellenére angolnával való horgászaton érnek 800 EUR büntetésre számíthat! Fontos szabály, hogy éjfél és reggel 6 óra között tilos a horgászat, ekkor elvileg a vízparton se szabad tartózkodni. Horgászni fejenként 2 bottal szabad.

Csónak, hajó, felszerelés  
Tágas és biztonságos motorcsónakokat kínálunk, egységesen 13,5 lóerős teljesítménnyel, Spanyolországban ugyanis e teljesítmény felett már kell hajóvezetői engedély.  Az általunk  közvetített hajók természetesen rendelkeznek a megfelelő folyóvízi engedélyekkel is, melyeket szigorúan ellenőriznek. A hajók segítségével könnyen elérhetjük a gépkocsival csak nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető részeket, segítségünkre van az etetésben, és a szerelék megfelelő távolságra történő behordásában, valamint a pergető és kuttyogató horgászatban is.

Figyelem, fontos kiegészítő információkért, kattints, ide!>>

2022. évi csomagajánlataink:

1. Egyéni horgászat, helyi magyar nyelvű asszisztenciával


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legnépszerűbb csomagunk Caspe városától 8 km-re, csendes üdülőövezetben kínál létszámtól függően 2-4-6 személyes apartmanokban, faházakban, közvetlen vízparti horgászlehetőséget a Cerca del Lago horgásztábor. Helyben étkezési lehetőség, felszerelésbérlés, profi túravezető magyar nyelven is rendelkezésre áll. A közvetlen vízparti fekvés pedig kényelmes horgászatot biztosít (ideális vízállás esetén! Egyébként pedig néhány percen belül jobbnál jobb helyek érhetőek el csónakkal).   

 

Az alábbi 2020-ban készült kis filmben láthatjátok, hogy 4 bottal egyetlen vendégemmel milyen halakat fogtunk 6 nap alatt :)  

 

Részvételi díj:

  • 2 fő esetén 690 euró/fő
  • 3 fő esetén 620 euró/fő
  • 4 fő esetén 585 euró/fő

Az ár tartalmazza:
- szállás 7 napra,
- 1 db motorcsónak használata,
- 1. napon tájékoztató a végszerelékek, horgászati technika, csalizás, etetés tekintetében
- horgászengedélyek,
- profi magyar asszisztencia helyben.

Ehhez a csomaghoz extraként rendelhető:
- motorcsónak (480 euró/hét),
- horgászfelszerelés szett (80 euró/hét – 2 bot orsóval, bottartó, szék, stb.),
- bérautó helyben, teljes körű biztosítással (400-450 euró létszámtól függően),
- privát horgászkísérő (265 euró/nap, 6 bot-ig max. 8 óra, felette extra költség. 6 bot felett  45 EUR/bot),
- Félpanzió (225 EUR/hét),
- 25 kg-os pellet (75 euró/zsák).

Az Árak tájékoztató jellegűek a változás jogát fentartjuk! A csomagárakat egyedi igények alapján igénybevett szolgáltatások befolyásolhatják!


2. Full-extrás túravezetés profi, magyarul beszélő vezetővel
Ha szeretnéd, a legtöbbet kihozni az Ebró horgásztúrádból, akkor itt a lehetőség.
 Napi 8 órában, professzionáis magyar túravezető segíti az eredményes horgászatot. Bólyázástól a csalizásítechnikán át a végszerelékekig, mindent a lehető legprofibb módon rak össze, hogy a legnagyobb eséllyel indulhass az igazi "big one" harcsa megfogására. Számítunk a vendégek aktív közreműködésére a horgászatnál is (csalizás, pakolás, etetés). 


Csomagár:

  • 2 fő esetén: 1299 euró/fő,
  • 3 fő esetén: 1190 euró/fő,
  • 4 fő esetén: 990 euró/fő


Az ár tartalmazza:
- 7 éjszaka szállás Cerca del Lago táborban,
- 6 nap privát túravezetés magyar nyelven,

- horgászengedélyek,
- 1 motorcsónak használata üzemanyaggal.

Ehhez a csomaghoz extraként rendelhető:

- Felszerelésbérlés: 80 EUR/fő/hét

- bérautó helyben, teljes körű biztosítással (450 euró 4 főig),
- Félpanzió 225 EUR/fő/hét),
- 25 kg-os pellet (75 euró/zsák).

Az Árak tájékoztató jellegűek a változás jogát fentartjuk! A csomagárakat egyedi igények alapján igénybevett szolgáltatások befolyásolhatják!

Fontos információk a foglaláshoz:

Figyelem, ez túrahelyszín, a nemzetközi piacon is a legnépszerűbbek közé tartozik, ezért az ideális foglalási időpont 6-8 hónappal az indulás előtt. Természetesen előfordulhat, hogy van szabad hely, akár 1-2 hónappal is a  tervezett utazás időpontja előtt, de ha biztosan utazni szeretnél, akkor időben foglald le a túrádat!

Az utóbbi időben elszaporodtak az úgynevezett fekete utaztatók, akik mélyen ár alatt kínálják szolgáltatásaikat. Mielőtt bárkinél is foglalnátok túrát, győződjetek meg róla, hogy ki áll a cég mögött, be vannak e jelentve valamelyik hatóságnál, stb. Szintén érdemes meggyőződni az általuk kínált szolgáltatásokról is, hogy ez összhangban áll e a részvételi díjjal.

Tekintettel az erősen ingadozó euró-forint árfolyamra, a fenti árakat euróban adtuk meg. Forintban történő fizetéskor a napi banki árfolyamot használjuk azt átváltáshoz.

 

Privát túravezetés a teljes utazás időtartamára!

Élvezze gondtalanul a túráját és növelje a maximumra a sikeres horgásztúra esélyét!

A  privát túravezető végig a vendégekkel van a magyarországi indulástól a túra végéig. A szolgáltatás maximum 3 fő horgász résztvevő létszámig igényelhető.

Az alábbi előnyöket nyújtja:

  • "háztól házig" szolgáltatás: Budapesten találkoznak és a túra végén itt válnak el. A vezető végig kíséri a túrát, a horgászattól kezdve az egyéb programokon át.
  • Biztosítja az utazás gördülékenységét. Az utazás során felmerülő kérdéseket, problémákat megoldja. Reptéri átszállásoknál, csomagok szállításánál, bérautó átvételénél, leadásánál biztosítja a gördülékenységet.
  • Kapcsolatban van a helyi szolgáltatóval, extra kérések, vagy problémák esetén közbenjár, intézkedik.
  • Vezeti a bérautót, csónakot.
  • A helyszínen tudja hova érdemes menni vásárolni, este hová érdemes beülni vacsorázni, melyik horgászboltban mit lehet beszerezni stb...
  • Ismeri az aktuális helyi horgászrendet, szabályozást, így elkerülhetőek a kellemetlen szituációk, bírságok.
  • Ismeri a vízterületet és a horgászmódszereket, évszaknak szezonnak megfelelően. Tudja mikor hová érdemes menni, milyen módszert érdemes alkalmazn tekintettel az időjárási is vízállási körülményekre.
  • Ismeri a csalizási, etetési technikákat, végszerelélek összeállításának mikéntjét.
  • Kiválasztja a horgászhelyet, megjelöli és megfelelő módszerrel etet
  • Behúzza a szerelékeket és lerakja a megfelelő módszerrel.  
  • Kuttyogás esetén kezeli a hajót és a kuttyogófát, "olvassa" a radart
  • Nem horgász programok esetén is vezeti a bérautót, segíti a program gördülékenységét 
  • Bármilyen felmerülő probléma esetén rendelkezésre áll

Ára: egyedi ajánlat alapján, amely függ az időtartamtól, a résztvevők létszámától

Kérj ajánlatot már most, hogy biztosítsd túravezetődet mihamarabb!

Ha foglalni szeretnél, vagy további információkra van szükséged, vedd fel velünk a kapcsolatot a lenti űrlap segítségével!



 

 

Lépjen velünk kapcsolatba:
Név: * !
E-mail: * !
Telefonszám:
Téma:
Üzenet: * !
Ellenőrzőkód: *
!
2024 horgaszutazas.hu all rights reserved